Január 1-jét egy, a nőiességemnek szánt rituáléval kezdtem. Otthon. Önmagamnak. Zenével. Gyertyákkal. Tükör előtt.

Shivát és Shaktit – a férfi és női archetipusokat – hívtam meg (tantra) teret tartani ehhez a rituáléhoz.

És ezúttal sem csalódtam bennük.
Berúgtuk az ajtót erre a női kapunyitásra, rendesen!

Miért ilyen rituáléval kezdtem az évet?

Mert ezt az évet a nőiességem mélyebb felfedezésének szánom. Azoknak a nőies–érzéki–szexuális részeimnek a felfedezésére és integrálására, amelyek eddig nem voltak kiengedve az életbe.

Egyelőre nem tudom, milyen részek ezek. Nem tudom, milyen érzelmeket, vágyakat vagy félelmeket hordoznak.

Hogy van-e egyáltalán ilyen részem? Biztos vagyok benne. Kinek nincs?

Olyan női megnyilvánulások, kifejezések, amelyek eddig rejtve voltak. Mert nem engedtem meg magamnak — anélkül, hogy valójában tudtam volna, megengedem-e vagy sem.

Talán azt gondoltam, hogy túl… valami.
Túl sok. Túl kevés.
Vagy „nem elég valamiből”.

Annyi ilyen gondolat kering a nők fejében. Az enyémben is.

Miért most — 2026-ban?

Mert érzem, hogy itt az ideje. Ez több, mint intuíció: bizonyosság.

Hogy a nőiesség és érzékiség eddig rejtett rétegeinek felfedezése szükséges ahhoz, hogy a fejlődésem és kiteljesedésem következő szintjére lépjek.

A január 1-i élmény egyik hozadéka: az eddig „vegyes” (férfi–női) önismereti csoport mostantól csak nőknek szól.

A téma ugyanaz: önismeret, gyógyulás, légzés, szomatikus gyakorlatok, tantrikus megközelítés.

De mivel 2026-ban kifejezetten nőknek szól, sokkal mélyebben tudjuk érinteni a nőiességet és az érzékiséget.