Szexualitás vagy Biztonság (sexual thriving)

Az ember sok mindent be tud áldozni az elfogadásért cserébe.

 

Azért, hogy úgy érezze, tartozik valahová.

Természetes kódolás, hiszen nem is olyan régen ’egyedül’, számkivetettként – kint a pusztában vagy az erdőben, nem éltük volna túl.

 

De még addig sem kell visszamennünk az időben, hiszen gyerekként is élet-halál kérdése volt, hogy tartozzunk valahová.

Így volt biztosítva számunka  a gondoskodás és ezáltal a túlélés.

 

És hogy mégis meddig megyünk el az önfeladásban?

A végsőkig is akár – hiszen az életben maradásunkról van szó.

Legalábbis zsigeri szinten felnőttként is így érezzük.

Akár a szexualitásunkat is képesek vagyunk feladni.

Ez történt az egyik kliensemmel is.

Naiv és ártatlan fiatal lányként, fogalma sem volt róla, hogy miért vonzódnak hozzá a férfiak.

Talán a vidámságához…vagy a cserfes, mosolygós-örökké nevetős jókedvéhez?

Vagy ahhoz, hogy Ő is jól érezte magát a közelükben – ezért inkább barátkozott fiúkkal,mint lányokkal.

Nem tudta mi volt a vonzalom oka, mert nem szándékosan akarta a ragyogása fénykörébe vonni a férfiakat.

Csak élt – magáért és természetesen.

Azt viszont tudta, hogy a nők ezért különösen nem kedvelik.

Kritizálták, leszólták – ki is közösítették, még le is kurvázták.

Ismerős?

Szex és párkapcsolat coachként nem először hallok ilyen történetről.

Magam is megjártam a hadak útját.

Én is le lettem kurvázva 16 évesen, amikor a miniszoknyából kilibbenő lábaimat megnézték a kocsiból kifütyülő férfiak – reggel a villamosmegállóban állva.

A fütyülés is kellemetlen volt.

Annál csak a nőtársaim reakciója volt kellemetlenebb.

Nem csak a megszégyenítés, hanem a zavarodottság és értetlenség, hogy valamit nagyon rosszul tettem – bár nem tettem semmit sem, azon kívül, hogy csodálkozó szemekkel álltam a villamosmegállóban.

A kellemetlen érzés velem maradt egész felnőtt koromig. Szégyenkezés magamért, a testem miatt – és a félelem a nők véleményétől.

Úgy ahogy a fent említett kliensben is.

Néha nőnek lenni olyan, mint egy átok – csúszott ki a hölgy száján egy coaching-gyakorlat során.

Vonzó nőnek lenni pedig különösen nehéz tud lenni.

A férfiak vonzódnak hozzám – a nők utálnak érte. Már egész fiatalkoromban is így volt. Amikor még azt sem tudtam mi fán terem nőnek lenni.

És hogy miért épp most jön a régmúlt a felszínre?

Mert egy boldog párkapcsolat lehetőségének megteremtésén dolgozunk .

Hosszú-hosszú évek egyedülléte után végre szeretne egy párkapcsolatot. Eddig még a gondolata is vörös posztó volt számára.

És a sz€xuális jólét és virágzás téma kapcsán kiderült, hogy még életében nem volt férfival orgazmusa.

Mert, ahogy a szexualitásra kerül a sor befeszül és lefagy. Már az öröm gondolatára is kurvának érzi magát.

Hiszen számára az, hogy figyelmet kap egy férfitól, hogy megéli önmagát, a nőiességét – az egyenlő a kiközösítéssel és a lekurvázással.

Hogyan is tudná így elengedni és átadni magát?

Hogyan is tudná így befogadni az örömöt.

És nem elüldözni magától a férfit – amit a mai napig csinál – hanem befogadni őt?

Nem csoda, hogy mindig az ’intellektust’ helyezte előtérbe.

Az volt a kincs.

Számára nőnek lenni nemcsak kínos és kellemetlenül-ismeretlenül-feszengős volt, de még értéktelen is. Számára a tudásban, tanulásban, szellemiségben van az érték – nem a testiségben.

Csak épp a férfiak egy idő után nem csak az intellektusuk művelésére vágytak vele, hanem a női-férfi testi kapcsolódásra is.

Hát ennyi. Haladunk az átalakulás és gyógyulás útján.  Már kezd a mélyből felbugyogni az elfojtott nőiesség, érzékiség és sz€xualitás.

 

Neked van-e hasonló élményed?

Mi mozdul meg benned a fentiek olvasása után?

Üdvözöllek, Chandra vagyok.

Az elmúlt 10 évben rengeteg nőnek és férfinak volt szerencsém segiteni önmaguk felfedezésében. Van akinek ez az felfedezés az egyéni életcél megtalálásában segitett, másnak tartalmas kapcsolatok kialakitásában, megint másnak pedig a tudatos vezetővé válásban, ismét másnak nőiességének ill. férfiasságának megélésében.

0
    0
    A kosár
    Your cart is empty