Folytatva az eladó-vevő témát az ismerkedésben:
Ma arról lesz szó, hogyan szakíthatja ki az embert a „vevő” pozícióból a vágyak ereje – még akkor is, ha igyekszünk tudatosak lenni. Az ölelés, az intimitás, a szexualitás vagy épp a szeretet iránti vágy néha olyan helyzetekbe sodorhat, amelyek nem feltétlenül szolgálják a hosszú távú boldogságunkat.
Semmi baj nincs azzal, ha vannak vágyaink – sőt, ezek teljesen természetesek és emberiek!
A probléma akkor jelentkezik, amikor a vágyaink átveszik az irányítást, és háttérbe szorítják a józan eszünket. Ha csak a vágyaink után megyünk, könnyen találhatjuk magunkat olyan szituációkban, ahol kompromisszumokat kötünk: például több energiát fektetünk a kapcsolatba, mint amit visszakapunk, vagy feladjuk önmagunkat azért, hogy figyelmet, közelséget kapjunk, esetleg a szeretet reményében akár bántalmazást is eltűrünk.
De mit tehetünk ilyenkor a vágyainkkal?
Elnyomjuk őket?
Megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni, ha épp nincs olyan kapcsolat, ami a józan ésszel is összhangban van?
Inkább javaslom, hogy a vágyak kezelésére szomatikus, légzési, mozgásos, vagy energiaátalakító gyakorlatokat alkalmazzunk.
Férfiak számára különösen nagyszerű a tantrikus szublimáció technikát, ami segít megtartani és átalakítani a szexuális energiát.
Hallottál már ezekről a lehetőségekről?
Ha úgy érzed, hogy jól jönne egy kis támogatás, hogy hogyan maradj tudatos a kapcsolatokban és a vágyak kezelésében, foglalj egy 30 perces beszélgetést velem. Átbeszélhetjük a helyzetedet, és megkereshetjük a számodra megfelelő. FOGADÓÓRA időpontfoglalás: https://calendly.com/polyandi/30min
Üdv.
Chandra