Hazatérés – kívül és belül

Egy belső átrendeződés története – és ami ebből születik

Bevezető

Az elmúlt hetekben kicsit elcsendesedtem – kívül is, belül is.
Valami mély folyamat zajlott bennem, amit most szeretnék megosztani veled.
Egy hazatérés története következik – de nemcsak földrajzi értelemben.
Hanem testbe, kapcsolódásba, életbe való megérkezés.


Kapcsolódás – belül és kívül

Lehet, hogy már hallottad tőlem: több mint 10 éve Ázsiában élek, és évente általában csak egyszer jövök haza „látogatóba”.

Minden ilyen hazalátogatás egyfajta re-set, mert az anyafölddel való kapcsolódás pszichésen és érzelmileg is újrakalibrál.

És ez a kapcsolódás sokkal többről szól, mint egy utazás. Meghatározza:

Megérkeztem bele?
Landoltam, mert szívesen voltam látva és fogadva?
Vagy csak úgy „itt is vagyok, és mégsem”?

Milyen gyökereket tudtam ereszteni – a családba, az anyaföldbe, a testembe?
És ezen keresztül: magába az életbe?


Az otthonkeresés gyökere

Ez az anya–test–család–szülőföld tengely az, ami meghatározza, hogy mennyire tudsz jelen lenni az életedben: a kapcsolataidban, munkádban, döntéseidben.

Minden belőled indul ki – és minden onnan indul, hogy megérkeztél-e a testedbe.

És hogy ez sikerült-e, az legtöbbször a szülői fogadtatáson múlik.

Gondolj csak azokra, akik „keresik a helyüket a világban”…
Keresik az otthont.
Egy helyet, ahol megpihenhetnek. Ahol önmaguk lehetnek. Ahol támasz van.
És csak ezután jönhet a kérdés: mit is akarnak kezdeni magukkal az életben?

Enélkül csak túlélés van.
És a túlélés nem az ihletett élet, nem a kreatív ötletek tere, nem az önkifejezésé…
Csak a „hogy lesz elég pénz, miből élünk meg” kérdések körforgása.

Személyes tapasztalatom szerint ez a „helykeresés” és belső otthontalanság valójában a családban kezdődött – ott, ahol kimaradt a gyökerek eresztése.

És hogy ez miért maradt ki…
Nos, ennek egy részét fent már leírtam.
Ha ez a téma megérint… az nem véletlen. 💫


Belső és külső újrakalibrálás

Visszakanyarodva a belső és külső változásokhoz…
Minden hazalátogatás nálam is egyfajta újrakalibrálás:

És ahogy fent is írtam: minden belőlem indul ki.
Így amikor bennem átrendeződés történik, az a munkámban is megjelenik.

Nálam nincs külső főnök, nincsenek rám osztott feladatok.
Amit csinálok, az belőlem fakad.
Kreatív önkifejezés, egyfajta szolgálat…
A munkám a gyökereimből táplálkozik.

Ezért amikor belül újrarendeződöm,
akkor finoman újrakalibrálódik az is, amit kifelé adok:


Egy új projekt előszobájában

Ez most is zajlik bennem… egy új projekt előszobájában.
De erről majd a következő levélben mesélek. 🌱

Annyit viszont már most elárulhatok, hogy a februárban elindult
„Párválasztás és párkapcsolat új alapokon” programomat kicsit újrakalibráltam.

Nézz rá it::

Tudatos Kapcsolatok – Szomatikus és Tantrikus Önismeret Pároknak és Egyedülállóknak

Nemcsak a saját belső átrendeződésem hatott rá,
hanem az elmúlt hónapok (február–május) tapasztalatai is.

A résztvevők visszajelzései megerősítettek:

✨ jó az irány,
✨ szükséges a téma,
✨ működik a struktúra – emészthető, átélhető,
✨ és a legfontosabb: szépen formálódik a résztvevők élete.

Ezért most itt az idő, hogy mélyítsem, bővítsem, tovább finomítsam.

Hogy hogyan?
Azt a következő levélben mesélem el. 💌


Csatlakoznál a folytatáshoz?

Ha megérintett ez a történet, és szeretnél értesülni a folytatásról:

👉 Iratkozz fel a hírlevelemre a blog alján található feliratkozó ablaknál!
👉 Kövess a Facebookon vagy Instagramon is, ha még nem tetted

Szeretettel várlak 💫